40 éves nö vagyok. Illetve Leszek néhány hónap múlva. Es a futás egyáltalán nem magától értetödö dolog számomra. Nem diadalmenet. Nöként, anyaként, reumásként, ..... bizony sok olyan faktorral kell számolnom, amiröl ritkán, vagy sosem esik szó. Ezért szeretnék írni. Kimondani, leírni dolgokat. Talán csak önmagamnak, hogy néha kiadjam a dühömet vagy épp jókedvemet. 

Kb 20 évvel ezelött éreztem elöször késztetést rá, hogy fussak. Csak úgy minden kényszer nélkül. Furcsáltam is nagyon az érzést, mert mindaddig ismeretlen volt számomra. Vártam is pár napot, hátha elmúlik. De nem múlt el.

Igy hát egyik este loholtam kb 100 métert a kutyával, amiröl másnap nagy büszkén azt állítottam: futni voltam.

Az iskolai években pedig max sportot üztem abból, hogyan ne sportoljak.

Aztán egy barátnöm rádumált, hogy járjunk aerobicozni. Es ott ragadtam azután is, hogy ö már lemorzsolódott. 

Ott, abban a fitness-klubban láttam a hírdetést, hogy karate edzés is indul. Egyszer egy csoporttársam a fösulin azt mondta nekem: Borsodban háromféle ember él - aki karatézik, aki karatézott és aki karatézni fog. 

Gondoltam csak ki kellene próbálni mi vonza ebben az embereket, így hát elsö körben az aerobic edzések után egyszerüen ott maradtam karatézni. Egy csomo általános iskolás gyerek között én, az akkori 23 évemmel. 

Megtetszett a tágabb közösség és beneveztem a nyári edzötáborra is. De komoly sokk-ként ért a hír, hogy az edzötáborban minden reggel futni is kell!! Teljesen kétségbe voltam esve, de akkor már be volt fizetve az elöleg. Nem maradt más választásom mint valami módon felkészülni a rám váró kb fél órás, 3-4 km-es futó edzésekre. 

Lementem a salakpályára ahová az általánosból is kijártunk néha. Még élénken élt bennem az emlék, milyen volt azon a pályán egyetlen 900 méteres körbe belehalni. Felért egy horrofilmmel belegondolni, hogy itt kellene nekem legalabb 4 kört teljesitenem, Persze nem sikerült elsöre. 23 éves egészséges fiatal nöként, 2 év rendszeres aerobicozással a hátam mögött is hónapokig tartott mire sikerült fél órán belül teljesitenem a 4 kört. És utáltam! Küzdöttem, csináltam de utáltam. És nem értettem, miért teszik ezt magukkal az emberek önszántukból. 

Nem, nem - ma sem vagyok lelkes futó. Már ha ugye nevezhetem magam egyáltalán futónak. De már kipipáltam a harmad / félmaratoni távokat, és egyszer még a maratont is bevállaltam. 

Most ott tartok, hogy most már nem csupán önmagammal kell megküzdenem, ha felmerül a futás gondolata. Viszont a futással kapcsolatban már vannak örömteli élményeim is. Azt hiszem ez visz elöre. 

Szeretnék mindezekröl írni.