Egy kicsit megijedtem mondta Lusta Dick örmester a macskafogóban miután lezuhant a repülögépe és ö a wc-be zárva élte túl.

Hát tegnap egy kicsit én is megijedtem és az ijedtség azóta is tart. Normális esetben (már) nem vagyok híve a különbözö összeesküvés elméleteknek. Mostanra már egész rutinosan engedem el a fülem mellett. 

A fönököm tegnapi megjegyzése mégis pofán vágott elég rendesen. Bocsánat a megfogalmazásért de ezt nem tudom máshogy definiálni.

Az történt, hogy megemlítettem neki, hogy az egyik kedves masszázs vendégem újra rákos lett, tüdöáttétet találtak nála, annak ellenére, hogy a mellrákból már talán több mint 10 éve felépült. Mire ö:

Nincs ezen mit csodálkozni, hiszen be van oltva. Az oltás köztudottan kihozza a rákot.

Az oltás (covid) pro és kontra témájába ahogy eddig sem most sem szeretnék belemenni. Engem azért érintett rosszul a megjegyzése mert mostanában kezdtem jól érezni magam. Kerek három évvel vagyok a mellmütét után, és bár nem ünneplem az évfordulót, azért a kisagyamban valahol hátul ott van egy számláló ami számon tartja, hány év telt el azóta. Így három év elteltével kezdtem egy kicsit megnyugodni, kiengedni és végre elöre tekinteni. 

Ez a megjegyzés viszont nagyon durván visszarántott a valóságba. Azt sugallta: ugyan már királylány, ne álmodozz itt, te csak egy rákos voltál és az is maradsz. 

Hozzáteszem, a fönököm ismeri a történetem, és alapvetöen egy kedves rendes ember. Érzéketlennek sem nevezném, egyszerüen ami a szívén az a száján tipus. 

Az is nagyon rosszul érintett, mikor a mütét utáni szövettanomra megjegyezte egy orvos ismerösöm, hogy nem csoda hogy maradt a tumorból, hiszen balga módon c vitamint szedtem, itt az eredménye. 

Annyira durván rosszul lettem ezektöl a beszólásoktól, hogy durván rám tört a hányinger, 

Még ha igy is lenne, akkor sem mondunk ilyet senkinek. 

Azóta elég nyomorultul érzem magam. Nem a felszínen, hanem valahol mélyen a zsigereimben érzem rosszul magam. Nem is tudom mindig mitöl. Aztán elkezdek gondolkodni, hogy vajon honnan is jöhet ez az ideges remegés a gyomromban, aztán eszembe jut, és a homlokomra csapok, ja tényleg,...

De attól hogy tudom mi okozza még nem leszek jobban. A páni félelem továbbra is uralja az elmém és a gyomrom továbbra sem szünik meg remegni. 

Áldozathibáztatás  - ezt így hívják. 

Az lenne a jó ha ezt senkinek nem kellene megtapasztalnia. Ha mindenki rendelkezne annyi ismerettel, érzelmi inteligenciával és ha úgy tetszik empátiával hogy még véletlenül sem mondana ilyen. Sajnos még messze vagyunk ettöl a céltól. Annyit tehetünk hogy beszélünk róla, írunk róla, elmondjuk százszor is ezerszer is, aztán hátha idövel megfogan valami mag az emberek fejében és kihajt belöle egy új, tiszta gondolat.