Vasárnap = edzésnap. Ujra. Hurrá.

Szóval miutan kútba esett a tervem a félmarathonnal, úgy éreztem, most már úgyis mindegy, fusson akinek két anyja van.

Szépen teltek a hetek, és minden vasárnapra adódott valami jó ok, hogy miért nem tudok edzeni. Aztán volt egy vasárnap amikor rámtört a menekülési vágy. Igy kapóra jött az "edzeni megyek" kártya. De csak a szaunáig jutottam. Ez van. En is csak egy gyarló ember vagyok, és messze nem tökéletes.

Egy héttel ezelött viszont biztosra akartam menni. Igy már szombaton bejelentettem, hogy vasárnap edzeni megyek.

Vasárnap aztán a kényelmes reggeli után még minden lehetséges módon ´húztam az idöt. Mikor végre valahára sikerült felöltöznöm, még megnéztem az emaileket, a facebook-ot pörgettem, nagyokat sóhajtoztam, és Shreck macskáját megszégyenítö módon kerek szemekkel pislogtam a páromra, és a gyerekre.

Ez utóbbi aztán simán kilökött az ajtón. Anya menj már, én apával akarok játszani.

Igy hát fogtam a táskám és elindultam. Abban a biztos tudatban, hogy ez bizony kemény menet lesz,

Egyetlen kapaszkódóm az mp3 lejátszóm volt, amit egy ideje újra képes vagyok elviselni a fejemen, de erröl majd máskor. 

Lényeg a lényeg, kicsivel késöbb már a futópadon álltam, és határozottan rányomtam a start gombra. Jöjjön aminek jönnie kell.

És jött.

Jöttek a jobbnál jobb zenék, pörögtek a kilométerek, repült az idö, én pedig szárnyaltam. De tényleg. Eleve egy meröben tölem szokatlan 8 km / h sebességgel indítottam. Aztán ezt még tovább tudtam fokozni, olyannyira, hogy rövid idöre még a 9,5 km/h -t is elértem.

Szédületes!!

A végeredmény pedig tadam

5 km 35:50 idövel

Igenis büszke vagyok magamra.