Hálás vagyok. Egy csomó mindenért az életben.

Hálás vagyok csak úgy az életemért. Hogy itt vagyok. Itt lehetek.

A hála érzés egy rendkívül egyszerü élményböl fakadóan töltött el - havazott. Nem is kicsit. Rengeteg hó hullott napokon keresztül, és most csodálatos hótakaró borít mindent. Gyönyörü hóesésben ballagtam egyik reggel a munkahelyemre, hallgattam ahogy ropog a friss hó a talpam alatt. Közben arra gondoltam, mekkora mázli, hogy épp most esett ennyi rengeteg hó, és nem tavaly télen. Tavaly télen nem is volt hó. És az is nagy mázli volt.

Akkor még épp csak kinött a hajam, talán ha 1 cm hosszú volt. Még tartott a kemoterápia, és közeledett a mütét idöpontja. Gyenge voltam. A mütét után pedig óvatosan öltöztem. Alig birtam bármit is megcsinálni. Nehéz lett volna vastagogn beöltözni. Es megszakadt volna a szivem, ha tavaly ennyi hó lett volna, hogy nem tudom elvinni a kislányom szánkózni.

Most viszont állatira élvezem, hogy rengeteg hó van, és mi közvetlenül egy szép nagy park mellett lakunk, ahol remek szánkózódombok is vannak, és akár minden nap kimehetünk szánkózni a kislányommal. És nem csak azért, mert olyan a munkaidöbeosztásom, hanem azért mert megtehetem. Van bennem elég erö, energia. Jókedv és vidámság. Akarat. Menöke. És kacagunk miközben csúszunk lefelé. És fel bírok menni a dombon újra és újra. És húzhatom a tündéri gyönyörü lánykámat a szánkón hazafelé. Élményekkel teli napjaink lehetnek.

Köszönöm.

3 hét múlva egy éve lesz hogy megmütöttek.

Állítólag a a mütéttöl szokás számolni az éveket.

Ez azt jelenti, hogy az 5 éves túlélésböl, mindjárt elérem az elsö évet.

Nekem ezentúl ez lesz a hálaadás napja. Minden évben.

Remélem még legalább 29 évig.

(Zárójeles megjegyzés: a minap kocogás után annyira jól éreztem magam, szerintem legalább 10 centivel a föld felett jártam. Elragadott a hév, és még az is eszembe jutot, hogy idén 44 éves leszek, és igazán kérhetnék magamnak még 44 évet, nem csak 29-t. Milyen telhetetlen is tud lenni az ember. Máskor bezzeg egy napért is imádkoztam. Kicsit szégyellem magam, közben meg ott motoszkál a kisagyamban a "Merjünk nagyot álmodni" gondolat)