Azt mondja a pszichológia, hogy nem egészséges csak azért gyereket vállalni, hogy pótoljon valamit, vagy valakit. Nem egészséges ilyen teherrel indítani egy új életet. Ez teljesen logikus is. Egy gyerek mindent ad és semmit sem pótol.

De mi van az állatokkal? Konkrétan a macskákkal? Lehet egy macska azért lelkibeteg mert karmikus feladattal érkezett a családba?

Nem minden cél nélkül akartam macskát.

Gyerekként nagyinak voltak cicái. Mikor nagyit elvitte a gyomorrák, akkor készült el a ház és nekünk lett saját cicánk. Cicáink. Mert a cica fogyóeszköz volt. Elveszett, elütötték. De mindig került újabb cica. Az utolsó cicánk viszont velünk maradt 17 évig. Végignéztem ahogy megöregedett, szépen csendben lassult és fogyatkozott. Mint a fogyó hold. Azt hiszem kicsit már vártam is, hogy jöjjön a búcsú. Azt gondoltam jobb lenne a végsöbúcsú mint végignézni ahogy napról napra gyengébb. És különben is. Le akartam zárni az életemnek ezt a szakaszát. Múlt idöbe tenni. Volt cicám. Volt kutyám. Elmúlt. Vége.

Aztán külföldre költöztem és nagyon magányos lettem. Néha felmerült hogy mi lenne ha lenne cicám. De ez inkább csak egy sóhaj volt. Sosem konkrét cél, terv, elképzelés.

38 éves voltam amikor megszületett a lányom. Az élet úgy hozta, hogy nem lett több gyerekem.

Igény lett volna rá - ahogy a viccben mondják.

Aztán jött a mellrák.

Én annyit gondolkodtam, olvastam már korábban a különbözö betegségek lelki okairól. Az elfojtott érzelmekröl. Eztek a gondolatok és még sokminden más azt hozta magával, hogy állandóan figyeltem magam, kerestem az okokat, megoldási lehetöségeket.

Ekkor jött az isteni szikra -. megoldás = macska. Ö lesz a megoldás mindenre. Mégpedig egy igazi falusi magyar macska. Szürke cirmos dorombolós.

Ö lesz a megoldás a honvágyra. Ö fogja kompenzálni az otthon maradt barátok hiányát. Ö lesz az aki a dorombolásával megnyugtat és ellazit. Ö fogja helyettesiteni a meg nem született második gyerekem. Ö lesz a testvér. Hisz megmondták az okosok - a legtöbb amit egy szülö adhat a gyerekének az a testvér.

Így, ezzel a sok feladattal érkezett Safranek hozzánk. Nem teljesen szürke, de falusi magyar macsek.

Ö lett pótlék minden hiányra. Az ö teste, lelke, jelnléte hivatott befoltozni a tátongó lyukakat, begyógyítani a sebeket, és kiegészíteni a hiányzó részeket, a csonka, egy gyerekes családunkat.

Vajon öt fogja valaha nyomasztani ez az elvárás?

Most hogy kivették a méhem, és ezzel az elvi lehetösége is végérvényesen megszünt egy második gyereknek, most azon kapom magam hogy sokkal inkább kötödöm ehhez a kis szörmókhoz. Dédelgetem. Talán még ringatom is néha. Aggódom érte. Nyomorultul érzem magam mikor hazaérve azt látom hogy az ajtó elött riadtan toporogva vár rám. Szegénykém. Milyen borzasztó lehet a bezárt ajtóval szembesülni mikor éhesen, átfázva hazajön. Fáj érte a szívem mintha egy gyerek rekedt volna kívül. És nekem fáj, mikor valamelyik szomszéd zarvargatja. Vagy amikor egy kutya miatt ijedten kapaszkodik fel az elsö fára.

Beszélek hozzá. Elmondom neki mire figyeljen. Hogy mindig hazavárjuk. Hogy ebben a családban mindig szeretni fogjuk bármi történjen is. Etetem, simogatom. Ö meg hálásan dorombol. Szerintem nem tudja, hogy én bármennyit is simogatom, attól ö sokkal többet ad nekem a puszta jelenlétével.

Azt írják viccesen, hogy mielött kamaszkorba lépnek a gyerekeid feltétlenül vegyél egy kutýát, Azért, hogy legalább egyvalaki örüljön neked mikor hazaérsz.

A gyerekem pár év múlva a kiskamaszkorba lép.

Hogy Safranak mennyire vált az elmúlt 1,5 év alatt családtaggá azt szerintem jól mutatja a következö sztori:

Az óvónö a fogadóórán megkérdezte tölem milyen státusztban van nálunk a macska. Elmeséltem neki, hogy ö a hivatott pótólni néhány dolgot az életünkben. Kiderült ugyanis, hogy amikor az oviban azt a feladatot kapták, hogy mindenki vegye elö az ivó palackját akinek van testvére, akkor ö is fogta a palackját. Az óvónö szerint el kellene neki magyarázni, hogy a macska nem testvér, hanem házi állat.

Szerintem meg én büszke vagyok a gyerekemre.