Alapvetöen ezen az oldalon a saját gondolataimat szoktam megosztani, de vannak interjúk amik mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Mert rendkívül fontos kijelentések hangzanak el bennük. Mert olyan dolgokra hívják fel a figyelmet amik még mindig tabusítva vannak. Legtöbbször ez nem tudatos.

Olvasd el mert érdemes:

https://wmn.hu/wmn-egszsg/59370-betegseg-tabutema-nem-tudnak-rola-hogy-az-erzelmi-sokk-miatt-utasitjak-el-a-valosagot?fbclid=IwAR2vFffXk-hHOqimAWagd49PoaJ2n_zlUwr2rUQDNcZKNWWGmk_PA1RwiS0

Jó esetben utólag késöbb rádöbbenünk, hogy mennyi hárítás volt a saját kommunikációnkban is. Ezt felismerve tehetünk azért, hogy mások már ne essenek ebbe a hibába. Illetve ez nem is hiba, hiszen mint mondtam a hárítás nem tudatos reakció, sokkal inkább önvédö mechanizmus, ösztönös válasz a veszélyre. 

Èn magam is csak most utólag jövök rá milyen gyakran hárítotam, kerültem el a témát, vagy próbáltam úgy csinálni mintha minden a legnagyobb rendben lenne. 

Ide másolok  néhány kulcsmondatot a cikkböl (az egész cikk érdemes az elolvasásra):

"Aki pedig nem beszél a betegségéről, azt nagyon nehéz támogatni – ami nagyban hátráltatja a megküzdést."

"....Magyarországon: mert nálunk a rákbetegség még mindig tabutéma, nem beszélünk róla, és csak onnan lehet tudni róla, hogy a gyászjelentésben megjelennek ilyen mondatok: „sikertelenül küzdött a gyilkos kórral”, vagy „elveszítette a harcot”, vagy „méltósággal viselt, hosszú betegség után…”.

Ezt mondjuk sohasem értettem miért nem lehet legalább utólag kimondani mi okozta a halálát az illetönek.

Ez talán a legfontosabb mondat ebben az interjuban:

" Igen, hiszen ennek van egy üzenete is: azt a hamis illúziót váltja ki az emberekből, hogy azt hiszik, „én kivétel vagyok”, „velem nem történhet meg, mert egészségesen élek”, stb."

Sok esetben a hárítás nem nyíltan és nem azonnal felismerhetöen történik. De például sokan vannak akik nem járnak szürövizsgálatokra, amit azzal magyaráznak hogy ök bizony egészségesen élnek, odafigyelnek az étkezésükre, járnak pszichológushoz.... velük ez egészen egyszerüen nem történhet meg. 

Ez sajnos - azt kell mondjam - önámítás. Sajnos a rákbetegség esetében az a ritkább amikor konkrétan meg lehet határozni a kialakulás okát. A legtöbb esetben nem tudni mitöl alakult ki. Az onkológián egymás mellett fekszenek a vegetáriánusok és a husevök, a kiegyensúlyozottak és a szorongók, a felsö vezetök és a segédmunkások.... 

Rendkívül fontos azoknak az embereknek a kiállása, nyilt kommunikációja akiket sokan ismernek, akiket meghallanak, akike odafigyelnek. Grecsó Krisztiánt ezzel összefüggésben gyakran emlegetem, mert az interjúiban ha szóba kerül a téma, nagyon öszintén beszél róla. Olyan kijelentések hangzanak el töle amikröl senki nem beszél. A gyarlóságainkról, a félelmeinkröl, a megküzdési stratégiáinkról. A súlyos betegségben érintettektöl szinte elvárják az alázatot, az együttmüködést, az életörömöt, a küzdöképességet, és a küzdeni akarást. Holott mi is csak emberek vagyunk. Gyarlók és gyengék, a magunk hétköznapi problémáival. És a legkevésbé akarunk hösök lenni, sem példaképek, sem zászlóvivök. Csak túelélni akarunk. Csak egyszerü hétköznapi életet élni, mint bárki más. Barátokkal találkozni kávézókban nem pedig orvosi várókban kezelésekre és vizsgálatokra várakozni órák hosszat. 

Ezért kell beszélni róla. Hogy az emberek felismerjék végre, hogy a saját érdekük hogy részt vegyenek a szürövizsgálatokon. Bármiröl legyen is szó - nem csak a rák esetében igaz, hogy az idöben felfedezett és megfelelöen kezelt betegség életet menthet. 

https://wmn.hu/wmn-egszsg/59370-betegseg-tabutema-nem-tudnak-rola-hogy-az-erzelmi-sokk-miatt-utasitjak-el-a-valosagot?fbclid=IwAR2vFffXk-hHOqimAWagd49PoaJ2n_zlUwr2rUQDNcZKNWWGmk_PA1RwiS0