Március végén történt. Fürdéskor. Ahogy mosakodtam valami furcsát találtam a bal mellemnél. Kicsit figyelmesebben megnyomkodtam, és elég határozottan csomónak ítéltem.

Mondtam is Sz.-nek:

- ja, egyébként találtam egy csomót a mellemben.

Sz. egy pillanatra mintha megállt volna. - Voltál orvosnál?

- Hogy a picsába lettem volna, pont most vettem észre.

- ÁAA, nem kelle vele foglalkozni. Nekem is van. Lipóma.

- Na ja, bazd meg, ha méhrákom lenne, neked tuti lenne abból is. Neked mindig minden kell ami nekem van.

Volt idöpontom május közepére a nödokihoz. Megnéztem a naptárban, 6 hét van még addig. Nagyon próbáltam erre nem rágörcsölni, ahogy mindig mondják optimistán és pozitivan hozzáállni. Igy aztán nem ugrottam a telefonhoz hogy hamarabbi idöpontot kérjek.

Aprilisban még viszonylag nyugodtan készültem az április 28-i 10 km-es futóversenyre. De persze nem haladtam ugy ahogy terveztem igy egy kicsit fel kellett pörgetni az eseményeket - aprilis 14-en lekocogtam az edzöteremben a 10-es távot. Baromi büszke voltam magamra, hogy 1:10-es idövel sikerült is teljesitenem. Nyújtás levezetés után gyors zuhany, aztán a szokásos egy kör a szaunában. Aztán meg 1 óra a padlón. Felborult a só és folyadékháztartásom, rosszul lettem. Még annyira összekapartam magam hogy valamelyest felöltöztem, hogy azért mégse csupin szedjenek össze esetleg a mentösök ha rosszabbra fordulna a helyzet--....  aztán a törölközövel megágyaztam az öltözöben a padlón es fujtatva fetrengeni kezdtem.

Elég látványos lehetett mert sorra jöttek oda hozzám érdeklödni, hogy minden rendben van-e. Persze, persze, csak kicsit tulhajtottam magam, mondtam kicsit sem öszinte mosollyal az arcomon. De aztán egy valakit csak nem sikerült meggyözni, és ö szolt a recepción, aki szólt az edzönek... Mire bejöttek sikerült magam annyira összkaparni hogy fel tudtam ülni, és így mégiscsak méltóságomban kevésbé megszégyenülve tudtam fogadni öket. MEgbeszéltük hogy nem kell mentö, nem kell taxi, ha kellene akkor is értem jönne a férjem és hazafuvarozna... csak kicsit pihengetnék még itt ebben a kellemes hónaljszagú öltözöben mielött útra kelek hazafelé.

Ujabb fél óra múlva szép lassan, óvatos tempóban haza is tekertem, hogy aztán otthon folytassam a földön fetrengést, immár nézöközönség nélkül.

De a lényeg megvolt: beletettem a 10 km-t a lábamba, cipömbe, izmokba, memóriába, igy a nagy napon majd csak be kell tölteni a programot és emlékezetböl lefutni. :-)

A következö hétvégét barátoknál töltöttük igy esélyem sem volt ráedzeni a legutolsó kikészülésre. Majd következett április 28.

Hüvös, esöre álló idö volt. Rajtam a futós cuccomon felül volt még egy plusz hosszú nadrág, pulcsi és kabát. De többen is bevállalták egy szál technikai póóban és shortban. Még nézni is fájdalmas volt öket. Arról nem is beszélve, hogy futás után megizzadva, kimerülve, esetleg dehidratáltan tuti megfagytam volna olyan szerkóban, igy én inkább jól beöltöztem. A futás helyszine egyébként is 1 óra metrozásra van a lakhelyemtöl, az nekem nem kevés.

A verseny helyszin nekem szokalanul kaotikusnak tünt és rendkívül hangos is volt. A cuccainkat egyszerüen a sportcsarnok elterének padlójan hagytuk. Pár percem maradt a rajtig mindezt felmérni, bemelegíteni és aztán már indultam is. Nem ismertem a pályát. Minden egyes km-t jelzö táblánál elborzadtam hogy milyen sok van még hátra. Mindig abban a biztam hogy esetleg kihagytam egy táblá és már elörébb járok, de ujra es újra csalßodnom kellett. Szóval küzdelmesen telt a 10 km. Ehhez képest meglepetésként ért az 1:06-os (1 óra 6 perces) idöeredmény. Nagyon örültem neki. Ugy éreztem a megpróbáltatások ellenére a végére egész jól össze tudtam szedni magam és kellöképpen diadalittasan sikerült a célba futásom. A célvideo azonban egészen más képet mutatott rólam - szánalmas vánszorgást az utolsó métereken. Nagy csalódás volt. :-( Az idöeredménnyel viszont elégedett vagyok, és ez a lényeg. :-)