Május 16-n volt idöpontom a nögyógyásznál. A decemberi rákszürésem nem volt igazán ideális, akkor azt mondta a dokinö érdemes lenne nem megvárni az 1 évet a következövel hanem fél év múlva megismételni. Ezt is elregéltem ennek a másik dokinönek, aki csak mosolygott, és kérte vetközzek le. Nögyógyásznál értelemszerüen alulról löltöztem, mire nevetni kezdett, ugyan már, csak nem gondolom... dehogy csinál ö nekem rákszürést, ráér az majd decemberben. Most csak megnézi azt a csomót a mellemben.

Á, nincs itt semmi gond, valószínüleg csak valami meszesedés. - mondta - Látom eléggé nyugtalanítja, adok egy beutalót ultrahangra.

A beutalót megköszöntem, eltettem és csak akkor vettem elö ismét mikor már az ultrahang vizsgálatra mentem. És mi állt a beutalón: mellrák gyanuja miatt kérem a vizsgálatot.

Na ekkor már azért aggódtam rendesen.

Az ultrahangos dokinö nagyon kedves volt. Egyáltalán abban a praxisban minden orvos és ápoló nagyon kedves volt. Megvizsgált majd elmesélte hogy az ott tényleg egy csomó, és bizony egyáltalán nem veszélytelen de biztosat csak a szövettan után tud mondani.

Junius 4 volt a biopszia idöpontja. Akkor már nagyon be voltam rezelve. Este irtam is egy emailt Sz.-nek hogy talán ha lenne oly kedves gondolhatna rám. DE csak cinikus megjegyzéseket kaptam válaszul. Na pont ez nem hiányzott.

Reggel nyolcra kellett mennem. Csinosan felöltöztem. Miota ez az egész elkezdödött különösen ügyelek rá, hogy nöiesen csinosan öltözzek és minden nap feltegyem az alap sminket. Aznap is igy tettem.

Sz. reggel valamelyest magába szállhatott, mert kaptam egy "gondolok rád" smst.

Elég soka kellett várni a dokinöre, és igy böven volt idöm rettegni. A vizsgálóban aztán ha jól emlékszem 4-en vettek körül. Ami azon a szük helyen elég ijesztönek tünt. A dokinö végezte a biposziát, rendkivül flottul, gyakorlottan, ügyesen, szinte fájdalommentesen. Elötte mindent részletesen elmagyarázott, többször is rákérdezett hogy biztosan értek-e mindent és kérdezzek bátran. Plusz egy személy kezelte az ultrahangot. Egy fiatal nö megfigyelöként vett részt, és egy asszisztens végig mellettem állt és fogta a kezem.

42 éves lettem idén, de elmondhatatlanul jól esett hogy ez a vadidegen nö rendkivüli empátiával végig rám figyelve fogta, söt szoritotta a kezem, és ezzel nagyon sokat tett azért hogy biztonságban érezhessem magam. Nagyon hálás vagyok neki.

Mindent gondodan fertötlenitettek többször is, a müveletet követöen pedig nagyon gondosan és szakszerüen az esetleges utóvérzést megelözendö szorito kötéssel tekerte körbe. Szokatlan volt és kissé nehezitette a légzést és a mozgást, de szép óvatosan lépkedve elindultam. 1-2 nap mire meglesz az eredmény, majd telefonon jelentkeznek.

A belvárosba érve kaptam smst Sz-töl. "Itt vagyok az epületben, te hol vagy." Csak érezhette hogy oltári bunkó volt, utánam jött a praxisba, de persze én addigra már nem voltam ott.

Másnap délután az erkélyen pancsoltunk a kislányommal mikor jött a telefonhivás.

Rosszindulatú daganat.

- És akkor ez most mit jelent? - tettem fel a buta kérdést, mert egyszerüen fel sem tudtam fogni mi történik velem.

- Ezt úgy hívják mellrák. Keressen egy mellrák centrumot és jelentkezzen be.

Sirtam. Persze hogy sirtam. Söt attól kezdve hetekig minden nap sirtam. Lépten nyomon a legváratlanabb pillanatokban elkezdtek potyogni a könnyeim.

Néztem a lányomat ahogy játszik a kis medencében... illetve csak játszana, mert persze nagyon megijesztette hogy anya sirni kezdett.

Mindenféle gondolatok kavarogtam bennem. Persze egy csomó halálfélelem. KEzdjek elbúcsuzni a lányomtól? Lehet nem fogom látni felnöni??? Mi a szart fogok most csinálni??? Hogyan tovább?

És a félelem mellett hihetetlen düh kezdett összegyülni bennem.