Mióta ez az egész elkezdödött több figyelmet forditok az apró örömökre. Ezekhez tartozik a zene is. Azóta gyakrabban elöfordul hogy mp3 lejátszóval és fejhallgatóval indulok el itthonról. Kb 15 éve ugyanaz a lejátszó lista van rajta, de valahogy még nem sikerült megunni. Véletlen sorrendü lejátszásra van állítva, mindig meglepetés hogy eppen mi követekezik. A lista pedig elég változtatos. Richard Claydermann-tól Tankcsapdáig mindendéle. Söt még áz Aljas Kúszóbab (A kislányom Vajas Uszobab-nak mondja) nevü zenekartól is van rajta egy album.

Ma hagyom hagy jöjjön aminek jönnie kell. Nem léptetem tovább mikor elindul valami klasszikus. A Manowar albumot egy volt kollégámnak köszönhetem. Magamtól szerintem sosem jutott volna eszembe ettöl a zenekartól bármit is meghallgatni. De F-nek hálás vagyok, mert mindig nagy örömmel hallgatom a zenéjüket. Intenziv, élettel teli, dinamikus, vad, eröteljes .... csupa olyan dolog amire nekem nagyon is szükségem van.

Mikor már hazafelé tekertem megszólalt a fülemben a Tankcsapda Legjobb méreg száma. Az akusztikus verzio, szöveg nélkül. En meg elgondolkodtam. Milyen abszurd már kemo "közben" a legjobb méreg dalt hallgatni.

Tudom, hogy vannak akik szeretettel gondolnak a kemoterápiás szerekre. Azt mondják szeretettel fogadom és megköszönöm neki, hogy meggyógyit. Szerintem meg a kemo igenis méreg. Amig nem voltam érintett a témában, úgy gondoltam én aztán sose fogom a kemot bevállalni. Hogyisne. Aztán itt vagyok és csinálom. De hogy még szeressem is???

Ha már a legjobb méregröl vol szó - remélem a nekem beadott kemos cucc van olyan jó méreg, hogy kinyírja az összes kurva kibaszott rohadék rákos, deviáns sejtet a testemben és esélyt se ad nekik soha többé a visszatérésre.