Hiszem, hogy az életben nem érdemes a nagy dolgokra várni, sokkal inkabb a hétköznapokban kell megtalálni az apró örömöket.
Ilyen apró öröm nekem amikor eljutok kicsit kocogni. Es ez tényleg apróság, mindössze 1 óra talán. Ebben is sokszor kimerülök és a nap hátralévö részében már csak túlélésre játszok.
A dokinénivel megdumáltam, hogy szükségem van a mozgásra és megígértem hogy nem hajtom túl magam. Azt mondta részéröl OK a dolog, csak a járvány miatt kerüljem az embereket. Igy elhagytam a korábban megszokott futó útvonalam és újat kerestem. Talaltam is egy lelkemnek tetszö útvonalat. Helyes kis földszintes kertes sorházak sorakoznak itt, nincs autóforgalom, vagy nagyon kevés. Sosem kihalt de nincs tömeg. Es ez nekem igy pont megfelel. Kocogás vagy séta közben arról ábrándozom, hogy egyszer majd nekem is lesz egy ilyen kis otthonom. Kis meghitt, semmi különös, de egy kis saját kerttel ahová majd kiülök olvasgatni. Álom álom....
Na mindegy, most nem a beteljesületlen álmaimról akarok írni.
Ezen a kis szakaszon mindig találok valami szépséget magamnak. Egészen apróságokat. Néha csak annyit, hogy egyedül vagyok. Vagy ahogy kikukkant a napocska egy pillanatra a felhök közül. Elsö alkalommal egy mókuskával találkoztam.
Pár napja pedig egy gyönyörü csillogó oldtimer Ford Mustang parkolt le elöttem. Egy idös bácsi szállt ki belöle. Látszott milyen nagy becsben van az autó, mennyire vigyáz rá a tulajdonosa.
Semmi közöm az autókhoz, egyáltalán nem is értek hozzájuk. Max annyit tudok megállapítani egy autóról, hogy például piros. Vagy épp kék. Ez a mustang viszont igazán szemet gyönyörködtetö jelenség volt ahogy begurult elém. A kéknek egy nagyon kellemesen nem túl sötét árnyalatában.
Csak azt tudnám miért teszi be fordítva a képet ?!?!?!
