Most jó.

Ezen a két szón gondolkodom már kb 2 hete. Kimondani nem merem. Leírni is csak félve.

Nem, még nem vagyok túl ezen a történeten. 3 hetente kombinált immun és kemoterápiára járok és minden negyedéves kontrollvizsgálat elött idegbeteg vagyok. Kismillió történetet hall az ember olyanokról, akik már gyógyultnak, tünetmentesnek számítottak, aztán egyszercsak mindent elborítottak az áttétek és már nem volt több segítség.

Sokan lobbiznak a "pozitiv hozzáállásért", én meg úgy vagyok vele, legyünk realisták. Szerintem nem kifizetödö nem venni tudomást a veszélyröl.

De most nem erröl akarok írni.

Most az van, hogy a terápia mellett részmunkaiidöben dolgozok, és hetente legalább egyszer elmegyek kocogni. A múlthéten már kétszer voltam és mindkét alkalommal sikerült 3 km-t teljesiteni kb 21 perc alatt.Azt tüztem ki célul, hogy nyár végére elérjem az 5 km-t. Az idö mondanám, hogy mindegy, de persze ismerem magam annyira, hogy ez nem egészen lesz igy.

Szedem a hormontablettát.

A mellékhatások elviselhetök. Szerencsém van. Höhulláim vannak, de ehhez nem társul izzadás. Mondjuk eddig nagy meleg sem volt, most is épp napok óta szakad az esö.

Már majdnem egy éve nincs menstruációm és öszintén szólva nem is hiányzik.

Az orrnyálkahártyám "kaputt" - tönkrement. Nagyjából hetente egyszer muszáj bekennem bepanthen-nel, különben folyamatosan sebes, véres.

A mütött mellem érzékeny, oda kell rá figyelnem. És a bal karomat felemelve alig érezhetöen húzódik a bör.

A másik oldalon pedig a port-ra kell odafigyelnem, mert eléggé kiáll. Ha végre eljutok odáig, hogy nem kell többé kemora járni, akkor is bent marad még 5 évig. kb 6 havonta át kell mosni. De ez már csak apróság.