Mikor tavasszal kocogni kezdtem az volt a célom, hogy nyár végére elérjem az 5 km-es táv teljesítését. Azt is gondoltam, hogy az idö nem számit, csak a távolság legyen meg.

Büszke vagyok magamra, mert sikerült ezt elérni. Ráadásul határidö elött. Nem is kevéssel. Egészen pontosan július 26án.

Ha még azt is hozzáteszem, hogy az idöeredményem 33 perc lett, akkor pedig egészen egyszerüen leborulok a saját nagyságom elött.

Valamikor ugy kb 20 évvel ezelött, frissen, fitten, fiatalon a legjobb 5 km-es idöeredményem volt 30 perc.

Most igy 43 évesen, nem kicsit megfáradva - részben a mindennapok kihívásaitól, de nagyobb részben az elmult 12 hónap megpróbáltatásaitól - azt gondolom igazán szép teljesitmény. 24%ról 32 %-ra nött a testzsir a szerzevezetemben. Ez nem azt jelenti, hogy meghiztam. Jelen pillanatban 3 kilóval vagyok kevesebb mint a terápia elött. Csak akkor a testtömeg jelentös részét a csontok és izmok tették ki. Amikor tavaly nyáron elkezdödött a terápia rohamos ütemben elkezdett leépülni az izomzatom. Es sajnos azóta sem sikerült visszaépíteni :-( Tudom, tudom én is tehettem volna ezügyben többet, de azt azért nem állíthatja senki, hogy a kanapén heverészve vártam volna a csodát. Igenis odatettem magam, ennek ellenére elmaradt a várva várt változás. Ez van.

Azóta voltam 3 napot nyaralni, 2 napot barátokat látogatni, meg persze a napi mókuskerék... lényeg a lényeg, elsodortak az események meg a höség, és csak pár napja tudtam újra futni, és megismételni a távot.

Ez a második alkalom sajnos nem sikerült ideálisra. Az utolsó kilóméter elött sürgetö szükségét éreztem hogy felkeresem a kis lakásunk legkisebb helyiségét, de persze semmiképp sem szerettem volna feladni. Igy a gátizmokat egyre kétségbeesettebben összeszoritva küzdöttem az utolsó métereken, aztán pedig levezetö nyújtás és gimnasztika nélkül, erösen fött rák színü arccal szaporán lépkedve siettem haza. Azt az érzést gondolom mindenki ismeri ilyen helyzetben, hogy a sz´ükség a lakás közeledtével csak egyre erösödik. Igy a keresztezödésnál már a zöld lámpát sem vártam meg, átslisszoltam két autó között és egyre azon imádkoztam hogy egyik idös hirtelen csevegni vágyó szomszédot se kelljem fellökni az útból.

Pedig én igazán mindent megtettem, hogy ne kerüljek ilyen helyzetbe. A nap folyamán összeettem becsülettel minden, hogy az esti futásra már kellöképpen megkönyebbülve indulhassak. Volt itt kérem szépen lejárt zabtej, szilvalekvár, lejárt gépsonka.... de persze a lehetö legrosszabbkor ért célt a törekvés.

Viszont....

5 km - 33 perc - örület, juhuuuuu