Ma valahogy nem ment olyan jól mint szerettem volna. 4 km-nél feladtam. Még megcsináltam a levezetö sétát, a nyújtást, és a szokásos rövid tornát, aztán hazaballagtam. Ez egy ilyen nap.

Ma olvastam, hogy a Tamoxifen hormon bogyó is fáradtságot okoz. A kemo is, a szteroid se tesz jót, a reuma , a mentális fáradtság... szóval nem csoda hogy kivagyok. Piszok nehéz ezt nekem elfogadni. Annyi mindent szeretnék még. Pl utazni is. Na nem távoli tájakra, csak ide a közelbe, de legalábbis mindenképpen Europán belül. Annyi csodálatos hely van. Es olyan nagyon sokmindent szeretnék még megmutatni a világból a kislányomnak. Bizonyára nélkülem is sokmindent felfedez majd, de én úgy szeretném látni az arcát, a szemét, hallani a hangját, fogni a kezét, megölelni.. és vele együtt megélni egy csomó mindent.

És közben ma arra is rádöbbentem, hogy van mit bepótolnom. Annyira feladatorientáltan éltem és élem az életem, hogy most fel kell vegyem a feladatlistámra a kikapcsolódást, utazást, nyaralást, élmény gyüjtést, kirándulást...

Ehhez pedig komoly lépéseket kell tennem - pl szerezni egy autót (akár közösségi alapon) és vezetési rutinra szert tenni. Számomra ez komoly kihívás. Van hová fejlödnöm.