Ma fodrásznál jártam, még ha nem is Gedeon bácsinak hívják, hanem Márta néninek.

Ez azt jelenti, hogy már volt értelme, és volt miböl nyírni.

Több mint egy éve voltam utoljára fodrásznál. Nem szeretek különösebben ilyen helyekre jánri, se manikür, se pedikür, semmi ilyesmi, de azért ma nagy örömmel töltött el, hogy fodrászhoz mehettem. Es nem a corona virus miatti fodrász-üzlet-bezárások miatt.

Tavaly oktober körül kezdett el nöni a hajam. Azaz csaknem egy éven át hagytam "elburjánzani". A korábbi szög egyenes helyett, laza hullámokban, söt, eleinte sürü csigákban omlott alá a szép hajam.

Ahogy az általában lenni szokott - az egyeneshajúak göndört akarnak, a göndörhajúak egyenesre vágynak. Velem sem volt ez másként. Igy hát hagytam hagy nöjön, göndördjön, tekeredjen össze vissza ahog csak akar. Már nem állt sehogy, nem volt semmi formája, de engem ez kicsit sem érdekelt. A lényeg hogy van, és ráadásul göndör.

De azért a múlt héten már elérkezett a nap, amikor vágyni kezdtem rá, hogy a fura bodri-kutya-frizu helyet valami emberi külsöm legyen.

FElhívtam a fodrászt, kértem idöpontot, ma pedig sor került a beavatkozásra. Meg kell hagyni remek lett. Örülök neki, hogy levágattam. Tetszik.

Egyetlen szépséghibája van a történetnek - fogalmam sincs, hogy ennek meddig örülhetek. Pár napja felfedeztem egy borsó nagyságú csomót a bal mellemben, a mütéti heg mellett. Jeleztem az onkológusnak. Várom hogy idöpontot adjanak ultrahang vizsgálatra. És aggódom. Rohadt szar egy helyzet. Még be sem fejeztem a terápiát, még csak most voltam elöször fodrásznál, még alig néhány hónapja volt a mütét, még olyan sok dolgom lenne itt...

Pedig már majdnem kezdtem azon gondolkodni mi mindent fogok csinálni ha egyszer végre nem kell többet kemora járni. Ha már nem kell 3 hetente fél napokat a kórházban tölteni.

Hát igy vagyok most. Tele félelemmel. A szokásoshoz képest is.