A tegnapi 13-as sorszám végül azt hozta nekem, hogy nem kaptam meg a kezelést. A vérképem gyulladást mutatott. De szerencsére csak egy nappal halasztották el. Ma reggel újra kellett jelentkeznem. A szív ultrahangot is áttették mára. Igy tegnap már fél egykor hazamehettem. Kezelésnaphoz örömtelien korán. Ha azt nézem, hogy nem is kaptam kezelést, semmilyen vizsgálatot nem csináltak, és reggel fél 9-töl üldögéltem ott, hát úgy már nem annyira korán, de hát ez van.
Ma megvolt a szív ultrahang ahol mindent rendben találtak. Mire visszaértem az onkológiára már mondták is, hogy jóváhagyták és megrendelték nekem a terápiát. Azt hittem, akkor a vérkép is picobello.
Még épp csak leültem, már hívtak is hogy meg is érkezett, és már kötötték is be. Alig múlt dél ekkor. Nem is emlékszem mikor volt szerencsém ilyen korai kezdéshez. 13 órára le is csöpögött minden, kivették a tüt, és már indultam is haza.
Ma november 18an megkaptam a kezlést, a következö igy december 9én esedékes, terv szerint az utolsó pedig december 30-an. Rendkívül necces, nagyon kell drukkolni, hogy idén tényleg be tudjam fejezni ezt a programot. Nagyon szeretném az új évet már új tervekkel kezdeni.
Ez volt a nap jó híre.
A rossz hír az, hogy a másik kórház által CD-re mentett CT adatokat nem tudták beolvasni, így kiértékelni sem. Ráadásul a két kórház nem kommunikál egymással. Nekem kell intéznem egy új CD-t, elmenni érte, bevinni a kezelö klinikára, leadni a radiológián, és reménykedni, hogy ezúttal már olvasható lesz adathordozó.
Mert ugye a beteg ember idö milliomos és különben is tele van energiával, ráér ide oda rohangálni keresztül a városon... no de mindegy is. Holnap a férjem nem dolgozik, én ugye táppénzen vagyok ezen a héten, majd délelött együtt elintézzük. Szerencse. Már megint a szerencse.
Fogalmam sincs hogy oldanánk meg, ha az ö munkahelye nem lenne ennyire rugalmas.
Minden nap hálát rebegek ezért a kiváltságért. És az én munkahelyem is rendkívül megértö.
Összességében mindig arra jutok, hogy nagyon szerencsések vagyunk. Köszönöm Istenem.
