A hétföi CT felvételek végül csak tegnap, csütörtökön kerültek a megfelelö kezekbe. Két napon át, kedden-szerdán küzdöttek az elsö körben leadott CD-vel, hogy valahogy olvashatóvá varázsolják - sajnos eredménytelenül. Szerdán szereztem erröl tudomást, rögtön kértem egy új CD-t, amiért csütörtök reggel tudtunk elmenni. Egyenesen a kezelö kórház radiológiájára száguldottunk vele, és ott megvártam amíg beolvasták és visszaadták a lemezt.

Az onkológián szóltam a kezelöorvosomnak, hogy nagyon nem érzem jól magam. Azonnal hívta a radiológiát, hogy sürgösen nézzék meg a felvételeket. A szakvélemény tüdögyulladás lett. Kórházi infúziós antibiotikum kezelést javasoltak. Végül a föorvossal történt konzultációt követöen abban maradtunk, hogy otthon lábadozhatok mindaddig amíg nem romlik tovább az állapotom. Tablettás antibiotikumot kaptam. Itt ülök, fekszek, egyfolytában mérem a lázam, és rettegek hogy túllépi a kritikus 38,3-at, aminél azonnal kórházba kell vonulnom.

A legjobban attól félek, hogy megint valami olyan helyzetben / idöpontban leszek nagyon rosszul hogy mentöt kell majd hívni, és nem fogom tudni kiharcolni, hogy a saját kezelö kórházamba vigyenek, ne máshova.

Még soha nem volt tüdögyulladásom. Szerencsére.

Bár rettentö nyomorultúl érzem magam, azt gondolom, mégiscsak örömteli, hogy mégsem tüdöáttét lappang a háttérben, mint ahogy azt hétfön beharangozták.

Az összes covid tesztem negativ lett, és a CT felvételek alapján is azt mondták, hogy ez nem covid. Ez is megnyugtató.

Itthon is éjjel nappal maszkot hordok, annak ellenére, hogy a tüdögyulladás nem fertözö.

A kislányom is köhécsel. Aggódom érte is. Az egyenesen katasztrófa lenne, ha ö is megbetegedne.

Péntek van. A hétvége különösen kritikus lehet. Félek.