Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld,
mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát.
Most élsz, most örülj, hogy szép a nyár,
most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.
Most, most, most, most élsz, most örülj, hogy szép a nyár,
most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.
Most, most, most, most félsz, most örülj, hogy szép a nyár,
most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.

Énekelte egykor Máté Péter.

Neki sajnos fájdalmasan rövid élet jutott.

És nekem vajon mennyi jár? Vagy jut? És mennyire az én felelösségem?

De most nem is erröl akarok írni. Hanem arról, hogy nekem most tényleg jó. Fél éve kezdtem az új munkahelyemen, ahol szeretnek, megbecsülnek, dícsérnek. Vártak rám egy fél évet, mert a terápia miat csak júniusban tudtam kezdeni, pedig nekik már januárban kellett volna az új ember. Szép helyen, szép irodában, tiszta rendezett és legföképp nyugis körülmények között dolgozhatok. A lakásunktól talán 500 méterre. Ráadásul kiemelkedöen jó alapfiezetésért, plusz juttatásokért. Emberséges, baráti viszonyok között, idöröl idöre, csapatot összekovácsoló jelleggel megrendezett összejövetelekkel. Az is sokat elmond a cégröl, hogy van aki már a 15 éves jubileumát ünnepli.

Közben alakul, szépül, rendezödik a lakásunk.

Ha minden igaz befejezödött a terápia, nem lesz több kemo. Csak a hormontabletták maradnak még legalább 4 évig.

A reuma egyelöre "pihen". Nem fáj semmi.

Fogytam, ideális a testsúlyom. Csak a zsír - izom arányon kellene változtatni.

Van idöm magamra, a terveimre, a vágyaimra, a hibbimra, a sportra.

Van hajam, van két lábam, két dolgos kezem, nem félek a munkától.

Olvasok, írok, hímzek, futok....

Vannak barátaim, akikkel ugyan a járvány miatt most nem találkozunk, de telefonon beszélünk néha.

Élnek a szüleim, anyósomék is.

A lányom gyönyörü, okos ügyes egészséges - ö a legnagyobb boldogságom.

A férjem figyel rám, gondoskodik rólam, igyekszik, küzd értem.

Az idö szép, gyönyörü hófehér minden - évszaknak megfelelöen.

A kiadó lakásoknak rendesen fizetö normális albérlöje van.

Jókat eszek, iszok.

És még sokmindent felsorolhatnék.

Közben van bennem egy kis félsz.

Nagyjából 30 éves koromig abszolút tenyerén hordozott a sors.

Az elmúlt 10 - 12 évben voltak hullámvölgyek.

Most vajon "beérett a vetés", kellettek a pofonok ahhoz hogy magamhoz térjek, változzak és változtassak vagy ez amolyan vihar elötti csend?

Merjek örülni a jelen boldogságomnak? Nyilván igen. Föleg  Edith Eger A döntés c. könyve elolvasása után, csakis igen lehet a válasz. Akkor mégis miért van ez a háttér remegés? És ez most már mindig igy lesz?

A kontrollvizsgálatok majd február közepén lesznek. Azok miatt még aggódom kicsit. Meg persze a következö 29 évért. Tavaly ugye még 30 évet kértem az univerzumtól.

Remélem itt leszek és beszámolok róla, mit hozott a jövö.