Ketten kellünk hozzá. Mindig. Ahhoz, hogy élni kezdjen egy gondolat, egy történet, egy érzés. Én csak elkezdhetem. (Nöklapja)

Illetve a lányom. Ö kezdi. Mindig. Elöhozza nekem ezt a már látványnak is borzalmas kirakót. Amitöl minden alkalommal kitör a frász. Minden alkalommal azt gondolom, nem, ezt képtelenség kirakni. Aztán valahogy elindul. Elöször csak 2 darb találja meg egymást. Aztán újabbak kapcsolódnak hozzájuk. Aztán egyszercsak azon kapom magam, hogy egyedül maradtam. Beszippantott. Elmerültem benne és már képtelen vagyok abbahagyni amig kész nem lesz. A lányom már rég messze jár. Nem is tudom mikor szállt ki a történetböl. Én meg csak ülök itt a földön, besüt a nap, és rendületlenül keresem az újabb és újabb darabokat. 5 percenként eldünnyögöm magamnak, hogy ebböl tuti hiányzik. Aztán valahogy elökerülnek a "hiányzók" is és összeáll a kép.

Bárcsak minden ilyen egyszerü lenne. Bárcsak mindig összeállna a kép. Vagy lehet hogy egyszer az életünk képe is össze fog állni, csak most még nem látjuk az összeillö darabokat. Még nem látom az egészet. De azért imádkozom, hogy a végén egy teljes kép legyen belöle. Egy teljes élet. Amiböl nem hiányoznak darabok.

Belölem már hiányoznak. Hiányzik egy darabka a bal mellemböl.

Holnaptól pedig már méhem sem lesz.

Több gyereket már úgy sem fogok szülni hisz idén már a 45 -t töltöm be, akkor meg minek. Csak a gond van vele.Szabaduljunk meg töle de gyorsan mielött még rosszabb lesz a helyzet. A doki mondta hogy repül a méh-nyak is - hurrá, még egy rizikó faktorral kevesebb. Már csak a két petefészeknek kellene búcsút inteni. De arra azt mondják még néhány évet várni kell.

Vasárnap van. Mütét elötti nap. Már megittam a hashajtó koktélom, kiváncsian várom a hatását. Nem mondom hogy finom volt, de kibírható. Egy litert kellett lenyomni, relativ gyorsan. Nekem kb egy óira alatt sikerült. Azóta több mint 2 óra telt el de még semmi mozgás.

Milyen érdekes, hogy megemlekedett az elmúlt években a páciensek kompetencia szintje. Legalábbis ami az öngyógyítást, önellátást illeti. Már beöntés sem kell. Már nem szükséges egy nappal a mütét elött beköltözni a kórházba. DIY (csináld magad) csomagban megkapod a bélrendszered kiürítéséhez szükséges löttyöt, a hozzátartozó leírást, egy rövid szánakozó tekintetet, egy baráti "minden rendben lesz" hátsimi kíséretében aztán mehetsz isten hirével. Orvos-beteg közti legmagasabb fokú bizalom. Rád bízzák, hogy rendesen elvégzed-e a feladatod. Végtére is a te érdeked. A te életed, a te egészséged. És nagyon nem mindegy, hogy ha mütét közben véletlenül felsértik a beled, akkor milyen trutyi önti el a hasüreged. De azért te is bízol a dokiban, hogy csak nem tesz talán ilyet.

Rutinos vagyok.Mondhatni.

Alig néhány hete estem át a béltükrözésen. Az azt megelözö hashajtás kemény menet volt. Ott is megkaptam a kis csomagom. A leírás szerint a program este 6kor startol. Részletesen leírták, hogy mit mikor kell bevenni. Csak az maradt ki, hogy amikor este 8kor beköltözöl a mellékhelységbe ne feledd magaddal vinni a Háború és békét, mert az éjszakát tuti ott fogod tölteni. A leírásban külön felhívják a figyelmet, hogy aludjunk nyugodtan a vizsgálat altatásban történik, semmi fájdalommal vagy kellemetlenséggel nem jár, nincs miért izgulni. Az hogy a folyamatos hasmenés miatt egy percet sem fogsz aludni sehol nem szerepel. Viszont megtapasztalod milyen amikor a végbeleden keresztül pisilsz ki minden létezö folyadékot ami benned található.

ÉRhetetlen miért este kell elkezdeni ezt a borzalmat. Az ember eleve ideges, a folyadékveszteség mértéke leirhatatlan. Ettöl rövid idö mulva már ráz a hideg, szinte remeg az egész testem. Reggel 5kor kell meginni az újabb adagot, Elfog a rettegés. Az ébresztö óra hangja 2 takaró alatt vacogva köszönt rám. Képtelen vagyok felkelni, de még a szememet sem bírom nyitva tartani. Elhaló hangon nyöszörgöm a férjemnek, hogy örülnék ha ö vinné a gyereket oviba. A kimerültségtöl elalszom. Észre sem veszem mikor elmennek. 10re kell mennem. Még jó hogy a férjem szabadnapos és el tud vinni. Jártányi eröm is alig van. Autoval csak kb 20 perc az út. Egész idö alatt azon gondolkodom, hogy tömegközlekedéssel ezt hogy oldottam volna meg. 20 percet még csak csak kibírok wc-töl wc-ig, de egy teljes órát aligha.

Mire megérkezem már túl vagyok a program nehezén. Innen már csak az altatás következik. Alhatok. Ez egy olyan dolog amire adott pillanatban mindennél jobban vágyok. Horkolásra ébredek. A mellettem lévö ágyon valaki istentelenül horkol. A növér finoman az oldalára fordítja. Már nem horkol. Én pedig már nem alszok. Lassan összeszedem magam. Felöltözök. Megkérdezik hogy elfogadok e egy teát. Mindenképpen. Finom és forró teát kapok pár szem keksz és sós perec kíséretében. El sem tudom mondani mennyire jól esik. Mennyei eledel. Különösen a sós perec. A sok vízzel sok sót is vesztettem. Kell a pótlás. Nyilván nem véletlenül kekszet és sós perecet adnak. Hív az orvos, kész a kiértékelés. Viszem magammal a teám. Ki se csavarhatnák a kezemböl annyira ragaszkodom a forró italhoz. TEstem lelkem átmelengeti. A doki szavai már csak hab a tortán - nem találtak semmi különöset. Minden rendben odabent. Amíg csak a szem - illetve az endoszkóp - ellát. Megkönnyebbülés. Hazamehetek. Ehetek. Pihenhetek. Minden jó ha a vége jó.

Most meg még elötte állok. Illetve ülök a kanapén és várom hogy elkezdödjön. Ahogy a dolog kinéz ma éjjel sem alszom. Már este 5 óra van és még nem történt semmi. PEdig már 3 órával ezelött megittam a lötyit.

Türelem rózsát terem. Esetemben üres beleket. Remélem.