Hol is kezdjem, nem is tudom. A történeti hüség kedvéért talán 2021 karácsonyánál.

Az elözö posztban már írtam róla, hogy december 24én éjjel olyan intenzitással tört rám az aktuális vérzesem, hogy másnap reggel jobbnak láttam besétálni a kórházi ügyeletre. Minden eshetöségre felkészülve a kisböröndöt is bepakoltam. Mivel ekkor már negyedóránként kellett tampont cserélni, így termßeszetesen ennek megfelelöen nem csekély mennyiséget rejtettem el tamponból és betétböl a böröndben és a kézi táskám különbözö rekeszeiben. Ebböl az lett, hogy bármit akartam elöszedni, mindig elörepült vele együtt néhány tampon, vagy kisebb nagyobb intim betét. Ilyen csekélységeken azonban az ember már nem akad fel. Sokkal fontosabb hogy wc-töl wc-ig lólépésben haladva mielöbb elérje a negyedik emeleti nögyógyászatot.

Már a betegfelvételen is furcsán fogadtak. Terhes? Kérdezte a növér, mikor a látogás indokaként azt mertem megjelölni hogy vérzek. Nem, nem vagyok terhes, csak vérzek. Végigmért, és nem értette, de egy jelentös sóhaj kiséretében azért felvette az adataimat és elnavigált hogy merre tovább. Azóta már tudom, hogy mi nök bizony szoktunk ilyen erösen vérezni, és ez talán nem annyia kirívó, de ez ebben a formában velem életemben elöször esett meg.

Lényeg a lényeg a negyedik emeleten a váróban elfoglaltam a stratégiailag legfontosabb helyet - nevezetesen azt amelyik legközelebb esik a mellékhelyiséghez. Kb 20 percenként félálomban bóbiskolásból hirtelen felriadva felugrottam és berontottam a wc-be. Az utasítás szerint "üljön le és várjon, szólítani fogják". Ennek megfelelöen engedelmesen üldögéltem és vártam. A többiek is. Akik szintén valamilyen okból úgy találták legjobb lenne december 25 ét a Klinika nögyógyászatán eltölteni. Mintegy 1 órás várakozás után aztán egyikünk félve megjegyezte, hogy vajon tud-e rólunk valaki? Minden bátorságát összeszedve becsengetett a szülészetre. A növér meglepödött mikor meglátott minket és azt ígérte keres egy orvost. Alig néhány perc elteltével már jött is az ügyeletes nögyógýasz, és egymás után szólitott be bennünket a vizsgálóba - jelentös mértékben felgyorsultak az események.

Kaptam egy 5XL-es betétet a lábamközé és megvizsgált, majd közölte hogy ezt bizony kaparni kell, mégpedig meglehetösen sürgösen, de karácsonykor nem végeznek ilyen mütétet. Mindenesetre felírt egy adag vérzéscsillapítót és utamra engedett azzal hogy a titkárság majd keresni fog telefonon a mütéti idöponttal kapcsolatban.

Teljes magabiztossággal és lazán közöltem az orvossal hogy szerintem jobb lenne ha kivennék az egészet, mert hát ugye a franc se akar havonta kaparásra járni. Egyetértett. Pipa.Haladjunk. Akkor még nem tudtam hogy azért egy ilyen mütét nem annyiból áll, hogy felugrok az asztalra, fél óra múlva pedig hazamegyek.

Milyen jó, hogy van már okos telefon, meg mobil internet meg mindenféle bizbasz, rögtön rá is kerestem hol találok a közelben ügyeletes gyógyszertárat és már indultam is. Sajnos ott épp nem volt készleten, én pedig sokáig nem húzhattam az idöt a következö wc látogatásig. Igy gyorsan hazavezettem, és telefonálni kezdtem. Végighívtam a város összes ügyeletes gyógyszertárát, de a legtöbb amit mondani tudtak: sok sikert!

Csak ültem itt és zokogtam. Az egyik gyógyszerésznek a fejéhez vágtam hogy miatta fogok elvérezni. Aztán hívtam a vidéki gyógyszertárakat de ott sem jártam eredménnyel.

A férjem nem bírta tovább kivette a kezemböl a receptet és elviharzott.

Végsö kétségbeesésemben felhívtam a kórházat. Elmondtam hogy az imént jártam ott, de nagy bánatomra a receptet sehol sem tudom kiváltani, ugyan mondják már meg ilyenkor mégis hogyan tovább. Pár perc múlva már jött is a felmentösereg - kapok  a kórház készletéböl. Egyébként meg tök jó hogy felhívtam öket - mondták -, mert a biztosítási kártyám is ott maradt.

A következö hívás a férjemnek ment: gyere haza, megoldódott. De áruld már el drágám, mégis mihez akartál kezdeni a recepttel mikor én már az összes gyógyszertárat végigtelefonáltam és sehol sem tartanak vérzéscsillapitot készleten. ( álmomban nem gondoltam volna, azt hittem ez valami életmentö, létfontosságú bogyó, ami mindenhol van)

Megtörten állt elöttem, és azt válaszolta fogalma sincs. Egyszerüen nem bírta tétlenül nézni ami történik, muszáj volt tennie valamit. Mindegy mit, csak tenni valamit. Például túszul ejteni valamelyik gyógyszerészt és kikövetelni legalább 3 szemet a kapszulából.

Délutánra már a gyógyszer nélkül is rendezödött annyira a helyzet, hogy le mertem feküdni egy fél órára kicsit kompenzálni az éjszakai alváshiányt. 2-3 napon belül teljesen konszolidáltá vált a helyzet én pedig egészen elszégyelltem magam a felhajtásért. De legalább megnyugodtam.

Január közepén jött az elsö hívás, hogy akkor másnap bevonulhatnék.

- Ööööö... az tök jóó, csak hát izéé´...

- Oké, semmi gond, ha nem akarja, akkor hívom a következö pácienst.

Persze tök jó, hogy ilyen gyorsan, csak az van, hogy gyerekkel, összevissza beosztással nagyszülök és más ugrasztható segitség nélkül ez azért ennyire nem egyszerü. Gyorsan megbeszéltük, hogy a mütét ugyan prio 1-es besorolású, de azért nem hajt a tatár, februárban is teljesen jó lesz.

Ahogy arról már korábban írtam február 14-re esett a választás. A Valentin nap minket úgyis hidegen hagy már évek óta.

Kaptam egy üveg finom itókát, amit a mütét elötti napon kellett elfogyasztanom. Jó lesz, ha kora délután iszom meg - mondta a növérke - akkor estére már nyugtom lesz. Bizony, bizony a béltisztító lötyiröl van szó. Jó kislányként gonodasan be is tartottam az utasításokat es delután 14-15 között elfogyasztottam a bekevert italt. Itt ültem és vártam a hatást. Eltelt 1 , majd 2 óra de nem történt semmi. Elöször azon aggódtam, hogy már megint megismétlödik majd a béltükrözés elötti rémálom-éjszaka, de végül az éjszaka is eseménytelenül telt el. A mütéti megbeszéléskor elmondták, hogy nagyon fontos kiüríteni a beleket, mert ha véletlenül megsérül egy bélszakasz nem lesz nyerö ha mindent elönt a bélsár. Kora reggel már azon jártam az agyam, hogy én vagyok saját magam ellensége, és én valami selejtes belü vagyok, akin még egy ilyen bivalyerös hashajtó sem segit... aztán hirtelen beindultak az események, és én kb 10 perc alatt megszabadultam minden fölösleges tehertöl. A zsir sajnos rajtam maradt, pedig abból is akad itt némi felesleg.

Február 14 az oviban a farsangi idöszak kezdete, amit egy fergeteges Schlafmütze-party-val ünnepelnek. Ezen a napon a gyerekek egész nap pizsamában maradnak, kispárnával és vekkerrel érkeznek oviba, napközben párnacsatáznak és még gyerek disco is van.

Teljesen ideális a figyelemelterelésre. Míg a megelözö estéken a kislányom aggódva ismételgette, hogy nem akarom hogy anya kórházba menjen, aznap reggel "szia anya, 2-3 nap múlva találkozunk" felkiáltással szaladt be az oviba. Ha már a gyereknek Schalfmützeparty, mi szülök is stílusosan öltöztünk és alvós sipkát húztunk a fejünkre. (anyósomtól kaptuk egyszer karácsonyra). Úgy néztünk ki mint Moha és Páfrány. Én az alacsony sovány, Szabi a magas ... izé.. szóval mint Moha és Páfrány.

Felérve az osztályra már elökészítve várt az ágyam, egy csini hálóinggel és a szokásos 5xl-es betéttel. Így visszagondolva akkor lettem volna igazán stilszerü ha magamon hagyom az alvós sapkát. De annyira elfogott a félsz, hogy megfeledkeztem róla.

9-kor már a mütéti elökészítöbe tolták be az ágyam velem együtt. Átmásztam a mütös ágyra, puha meleg takarót terítettek rám. A takaró alatt rejtözve kellett levenni a csini hálóinget. Habár a mütét alatt nyilván nincs helye szemérmességnek, az elökészületek alatt nagyon figyeltek rá, hogy megörizhessem méltóságom, és ne kelljen a szüksegesnél jobban "kivetköznöm magamból". Nem tudom máshol hogy van, remélem soha nem is kell megtapasztalnom, de jó hogy itt így van.

A korábbi altatásos eseteknél mindig bögtem, és ezzel rendesen kiborítottam a személyzetet. Így most megfogadtam hogy azért sem fogok bögni. Egész sokáig sikerült tartani magam. Az altatós növér nagyon kedves volt, megsimogatott, próbált megnyugtatni, folyamatosan tájékoztatott hogy éppen mi fog történni. Aztán bejött egy orvos. Vidáman megjegyezte milyen vagány a rozsaszin maszkom es hogy neki is tök jó lenne egy ilyen. Egy perccel késöbb pedig elaludtam és csak délután 1 után ébresztettek. Azt a napot úgy ahogy volt kb végigaludtam.

Kedden reggel ágyban reggeliztem. NA ilyet se csináltam még. Tiszta luxus kérem szépen. A reggeliztetös növérke kedvesen érdeklödött hogy ugyan kávét vagy teát óhajt a vendég a reggelije mellé. 2 db piros pozsgás ropogós zsemle mosolyogott rám. Napi 3 étkezés, egész nap kávé, tea korlátlanul és mindezt mindössze 10 Euroért naponta! Mutassatok nekem még egy ilyen hotel ajánlatot! Oké, wellness részleg nincs, ezt aláírom. Na de ne legyünk telhetetlenek.

Sirálymód kilibbentem az ágyból - feltápászkodtam ülö helyzetbe,

és királymód bereggeliztem - elfogyasztottam egy egész zsemlét.

Ezen a ponton szeretném megjegyezni, hogy épp pár nappal ezelött kaptunk ki az oviban az óvónénitöl, hogy nem kellö gondossággal állítom össze a gyerek uzsonnáját, mert ö látta, hogy fehér lisztes zsemle volt a dobozában, söt a múltkor még egy fél csokis kroaszan is! Ó micsoda szülöi felelötlenség! A gyerek ráadásul alulról súrolja a 20 kilót, pedig már mindjárt 7 éves lesz. Mea culpa, mea culpa, ígérem ezentúl jobban odafigyelek. A kórház élelmezésvezetöjét pedig beküldöm tanulmányútra az oviba Mert ugye az azért mégsem járja, hogy a kórházban fehér zsemlét, 60% cukortartalmú dzsemet, és 85% zsírtartalmú vajat kap az ember reggelire. Felháborító! Fuj! Cukor és zsír minden mennyiségben, miközben sehol egy primör, egy kis paprika, paradicsom. A mézédes teáról már nem is beszélve. Na de tényleg! En a kórházban ettöl a koszttól mindig eröteljes szorulást kapok. Ez azért is baj, mert a hivatalos protokoll szerint a beteg akkor bocsátható el, ha a széklete is rendben van. Meg is kérdeznek minden nap minden beteget, hogy ugyan tetszett-e már ma kakilni? Nem tetszett, de erröl mélyen hallgatok. Én ilyen ragaszkodó tipus vagyok. Szeretem otthon intézni a dolgaimat. Ezt is hazaviszem.

Kaptam egy szobatársat, egy kedves idös nénit. Nem írom le ide a történetét, pedig lenne miröl mesélni. Föleg ahogy a mütét után viselkedett. EGy 82 éves hös! Komolyan le a kalappal elötte! Nem olyan puhány mint én.

Kedden kivették a katétert, szabadon mozoghattam. Hátul nyitott hálóingben, a drén csövet gyengéden magamhoz ölelve szélvészként száguldozva kísértettem a szobában naponta 3-4 alkalommal. Az ágytól a wc-ig és vissza.

Szerdán vizitkor felajánlották, hogy akár haza is mehetnék másnap. Ettöl kicsit megijedtem. Eddig minden kórházi tartózkodás alkalmával én voltam az a páciens aki sírva könyörgött hogy engedjék már végre hazamenni. Ezt gondolom fel is vezették a kartonomra. Most viszont valahogy nagyon ijesztönek tünt nadrágot húzni a felpuffadt összeragaszgatott hasamra. Ezért komment nélkül, csupán egy halvány mosollyal viszonoztam a felajánlást.

CSütörtök reggelre már 3 szép nagy kék folt éktelenkedett a combjaimon. A 3 véralvadásgátló injekció nyoma. Mondtam is itthon a férjemnek mikor kiszörnyülködte magát rajta, hogy mégis mit kellett volna tennem? Mondtam volna a növérnek, hogy látom nem ért hozzá, adja ide kedveském majd én beadom magamnak? Nekem már sikerült gyakorlatot szerezni ebben. Is.

Csütörtökön délután sor került a záró vizsgálatra. Gyök kettövel vánszorogva a folyosón elballagtam a vizsgálóba. Magának meg mi baja? - tette fel a kérdést az orvos és öszinte csodálkozással meredt rám. Semmi csak be vagyok szarva... illetve az pont nem mert éppen hogy rettenetes szorulásom van, csak félek nagyon a fájdalomtól, a csúszós papucsomban eleséstöl, és hogy elhagyom a drén csövet vagy valami ilyesmi, ezért inkább óvatos vagyok. Arra is felhívták a figyelmem, hogy a hasam se feszitsem meg, nehogy sérvet kapjak. Ezért a vizsgálószékbe is burleszk filmbe illö mozdulatokkal küszködtem fel magam. Utólag már magam sem értem, és szégyellem is. De tényleg az volt bennem, nehogy valami fájdalmas sérülést szerezzek és tovább bent kelljen maradnom mint feltétlenül szükséges.

Minden rendben lezajlott, késöbb a drén csövet is kivették. Ez volt a második alkalom hogy ezt át kellett élnem. A mellmütétkor 2 csövet kellett kivenni. En minden alkalommal az összeesés szélén álltam volna, ha történtesen nem egy kórházi ágyon feküdtem volna. A férjemnek volt egy térd mütétje 5-6 évvel ezelött. Azóta újra és újra végig kell hallgatnom milyen rettenetes fádalommal járt mikor kivették a csövet. Ez annyira belém égett, hogy én iszonyú rettegéssel, levegö után kapkodva várom az elkerülhetetlent. Aztán magam is meglepödtem minden alkalommal, hogy milyen könnyedén, szinte észrevétlenül vették ki a csöveket. Nem tudom hogy csak én voltam ilyen szerencsés, vagy ennek alapból igy kell történnie.

Attól kezdve felszabadultam. Hihetetlen megkönnyebbülés volt. A sétáimat kiterjesztettem a konyhára is. BEvezettem a reggeli és a délutáni kávé-sétát. Már nem kellett többé a csöre ügyelnem, ez a járásomon is rögtön meglátszott. Peckesen és sebesen vonultam.

Pénteken az ágy szélén ülve, becsomagolt börönddel, de még hálóingben vártam a vizitet és vele az ítéletet, hogy mehetek-e végre haza. Vizit után gyorsan letelfonáltam a férjemmel hogy mikor tud értem jönni, beleugrottam a nadrágba, pólóba, cipöbe, és aztán irány a kijárat. Szabadság, ó édes szabadság!

Leviharzottam a negyedikröl a kórház elött már várt a férjem. Átvette tölem a böröndöt és "Kapj el ha tudsz" felkiálltással elszaladt. Hahaha, nagyon vicces. Mintha tudnék szaladni.

Pedig muszáj volt, sietni kellett haza, mert utána még jelenésem volt a belvárosban a tüdögyógyásznál. Nem könnyü ám bejutni egy szakrendelésre, a korábban lefoglalt idöpontomat holmi mütét miatt nem hagyhattam veszni.

Pik-pak végeztünk is, aztán átszáguldottunk a városon, az óvodához a gyerekért. Késtünk 10 percet. Kivételesen a férjem idegesebb volt mint én. Ritka pillanat. De engem a hála és a megkönnyebbülés járt át, hogy mindenen túl vagyok végre.

A hétvégénk sok nevetéssel telt. Egyszerm gyermekünk 2 szülinapi buliba is hivatalos volt. Ami számomra sok sok pihenést jelentett, a gyereknek pedig fantasztikus élményeket, kettönknek szülöként pedig sok sok nevetést. Elsö nap a szerelméhez volt hivatalos, ahová ennek megfelelöen Elzás ruhácskába, rózsaszin harisnyába bújt és copfos frizurát kreált magának.

Másnap a barátnöje jelmezes szülinapján volt jelenése. Ezúttal is ö választott jelmezt. Drakula! Drakulának öltözve, ennek megfeleöen sminkelve jött elö a szobájából. Sírtam a röhögéstöl. Mondanom sem kell, hogy a sok a hercegnö és tündérke között igazán remekül mutatott. Mintha ez önmagában nem adott volna elég okott a derüre, az esti fürdésnél még sikerült rádobnia egy lapáttal - a 10 darabos piros fürdötablettát egyben boritotta bele a fürdövízbe. Nézd anya vérfürdö!

Hát kész voltam teljesen :-) :-) :-) :-)