Lassan járj, tovább érsz - tartja a mondás. Egyre inkább érteni vélem ezt a mondást.

Egy tapasztalt maratonista barátnöm mondta, hogy az életkor elörehaladtával az ember inkább a távot tudja növelni, a tempo ezzel szemben csökkenö tendenciát mutat.

Ma, 5 héttel a méh eltávolító mütét után 6 km-t sikerült teljesitenem 45 perc alatt. Az 5 km-es részidöt külön kifotóztam, 36:40 perc lett amivel maximálisan meg vagyok elégedve. Ebben már több volt a kocogás mint a séta. Ez a tempo egyelöre standardnak látszik. Emlékszem, hogy amikor szülés után csaknem egy évvel elöször elértem az 5 km teljesítését 38 perc alatt sikerült letudni. Annak pedig már 6 éve és ugye volt közben 2 év rákterápia, 5 tüdögyulladás és 2 mütét. Ezen a tempon nem is áll szándékomban különösebben javitani. És egyelöre a táv is elégedettséggel tölt el. Mondjuk ha sikerül feltornázni 7 km-re nem fogok duzzogni.  Fél évvel ezelött tettem egy olyan kijelentést, hogy boldogan megelékszem a heti 5 km-es kocogással (gyaloglással) is annyit kérek a Jóistentöl, hogy ezt még legalább 30 éven át teljesiteni tudjam.

Néhány hete én is megosztottam a Dr. Bajnok Éva élö facebook videojat a rendszeres mozgás fontosságáról krónikus betegségek esetén is. Ebben az elöadásban ábrákkal, animációkkal mutatták be hogyan képes a szervezet az öngyógyításra. Például az elzáródott szív-ereket kikerülve új utakat épit magának a test. Ugyanez a tüdönél. Egészen elképesztö volt. Ez nyilván nem jelenti azt, hogy mindig mindenkinél minden helyzetben újra építi magát a szervezet. De sok esetben megfelelö terápiás mozgás és kezelés mellett ez lehetségeg.

Én közel 10 évig karateztam. Az rendes edzéseken kívül - magánszorgalomból - az állóképesség és erönlét megörzése érdekében kocogni kezdtem. 23 évesen! ÚGy hogy elötte a futás egyáltalán nem volt része az életemnek, és nem is értettem hogy mi szükség lenne rá. Az edzöm azt állította, hogy neki nagy bánata hogy a térde nincs abban az állapotban hogy fusson, pedig nagyons szeretne. Sokat küzködött. Aztán egyszer sok év után mikor újra találkoztunk, elmesélte, hogy új terápiát fedezett fel. Lassan, óvatosan elkezdte terhelni a térdét, elkezdett kocogni. És egyre jobb lett. Egy orvos azt magyarázta neki, hogy ha az ízület a mozgás, terhelés miatt rá van kényszerülve, hogy több ízületi folyadékot termeljen, akkor ezt meg is teszi. Kvázi beolajozza saját magát. Hangsúlyozom, hogy ez nem jelent minden ízületi problémára automatikusan megoldást, és rendkívül fontos az orvossal történö egyeztetés. Az én egykori edzömnek ez a módszer remekül bevált.

Ma már a mütéti utókezeléseknél is kiemelt szempont hogy a pácienst mielöbb mobilizálják, mozgassák, mozgásra képes állpotba hozzák, mozgásra késztessék.

Én a reumával kapcsolatban tapasztaltam meg, hogy a reumás láz kivételével a "mezei" reumával kifejezetten jót tesz a mozgás. Amúig mozgásban maradok, addig sokkal mozgékonyabb is vagyok. Amint pihenésre adom a fejem, annál jobban berozsdásodom, és annál nehezebb újra mozgásba lendülni.

Hozáteszem a kímélésnek, pihenésnek is meg van a helye és ideje, ezt sose felejtsük el. Ismerd meg önmagad - tartja a bölcs mondás. Vagy ahogy Shirley Maclaine fogalmazott

"Mindig az első lépés a legnehezebb. Az első lépés önmagunk megismerése. Elkezdeni soha nem késő."

Szánj rá idöt és ismerd meg hát önmagad, a teljesítöképességed, a határaid, a reakcióid és dönts felelösségteljesen. Kalandra fel :-)