Ayala Pines és Elliott Aronson definiciója szerint a kiégés „hosszúideje fennálló, érzelmileg igénybe vevö helyzetek miatt kialakuló fizikai, érzelmi és mentális kimerültség.“  Azt ígérte édesanyám, fényes víg napokat élek.Hej, de olyan a világ, mindig szomorúbbat érek.

Zümzüm, zümzüm…. Rezeg a telefonom az ágy mellett. Már harmadjára nyomom ki az ébresztöt. Nem kelek fel. Nincs az az isten. Pedig muszáj lesz. Péntek van. A macska nagyot nyújtozik a lábamnál, és a másik oldalára fordulva alszik tovább. Éjfélkor eleredt az esö, a nyávogására ébredtem, ázott verébként jött be az erkélyajtón. Most bezzeg alszik mint a bunda. Jó neki. A gyereket is ébreszteni kell. Mindjárt indulnunk kell az oviba.

Fáradtnak tünsz, mintha nem a régi volnál. Hol van a tüz… mintha mázsás súlyokat aggattak volna rám úgy kecmergek ki az ágyból. Nyoma sincs a hurrá optimizmusnak. Helyét a fásultság és a fáradtság vette át. De az is lehet hogy soha nem is volt semmilyen optimizmus. Már nem emlékszem. Pedig itt vagyok, élek. Gyógyult rákbeteg – azt hiszem ezt így hívják. Ilyenkor szokás nagy bölcsességeket posztolni a fészbukon, meg jó tanácsokat osztani és természetesen jó példával elöljárni az életmódváltásban, az egészséges étkezésben és innentöl tovább minden gyermeki hisztit tibeti szerzeteseket meghazudtoló nyugalommal kezelni. Na bassza meg. Akarom mondani, sorry.. Nekem egyiket sem sikerült abszolválni. Csak fáradt vagyok, könyörgöm hagyjatok aludni.

Hol a nö akit elképzeltem?
Hol a nö? Kicsit eltévedtem.
Hol a nö, meg a másik életem?

Hol az a csaj aki délre megcsinálta az egész nagytakarítást ablakpucolással együtt? Hol az a csaj aki könnyedén dobta fel a 20 kilós böröndöt a vonaton a csomagtartóra? Hol van a nö aki színházba járt, könyvet olvasott és egyik tanfolyamot végezte a másik után? Hová tünt az anya aki minden nap fözött, hétvégén sütit varázsolt az asztalra? Hol vagyok én? Egyáltalán ki vagyok én?

A hajam kinött, a szemöldököm is, és már a szteroid kúrából is visszarendezödött az arcom. A másfél év rákterápia messze nem vett ki belölem annyit mint az utána következö 5 tüdögyulladás. Minden alkalom után amint tudtam edzeni kezdtem, de mindig nulláról kellett újrakezdenem. Vagy talán inkább minusz egyröl. A kórházi kezelések alatt elvesztettem az izomtömegem jelentös részét. Maradt a zsír és a gyengeség. Nagyon hiányzik a mozgás, a kocogás, de már minden méterért meg kell küzdenem. Nyilván a reuma is inkább elvesz mint hozzáad a mindennapokhoz. Remélem ez az új injekciókúra gyorsan hat majd.

A sír oly hallgatag, a szó is fennakad,

A szív majd megszakad e súly alatt.

Próbálok nem gondolni a rossz hírekre. Karlheinz írt pár napja, hogy a felesége Claudia két hónappel ezelött feladta a harcot. Nem búcsúztam el töle illendöen. Gyáva voltam. Féltem szembenézni a halállal. Idönként rámtör a túlélök büntudata amiröl Edit Eva Eger olyan érzékletesen ír A döntés c. könyvében. Albert Györgyi könyvét is olvastam. Ijesztö élmény volt. Pont annyi idös volt mikor írta, mint én, mikor olvastam. Betüröl betüre azonosulni tudtam a gondolataival. Ö a könyv megjelenése után nem sokkal meghalt.

Olvasom hogy meghalt Vangelis is. Na ez már végképp nem hiányzott a veszteséglistához. De ennek apropójaként elökeresem a Paradicsom meghódítását és bedobom a lejátszóba. Ezer éve nem hallgattam, pedig hogy szerettem. Öt perc után szeretnék eretvágni magamon, inkább kikapcsolom. Egy ideje a zenehallgatás sem nyújtja már azt az élményt mint korábban.

Bakker szedd már össze magad de kurva gyorsan.

Jó, jó megyek már.  Takarítós napom van. Ez is milyen hüyeség már – takaritani! Inkabb kirándulni kellene, meditálni, jógázni, úszni…. Bármit csak nem itthon lenni. Nem enged a tudat, hogy böven lenne mit csinálni itthon is, azt sem tudom hol kezdjem. A konyhában mintha bomba robbant volna. A különbözö ügyes-bajos intézendökröl már nem is beszélve. Igaz, ezeket ráérek éjszaka, csendes magányomban elintézni.

Rendet kell tenni, rendnek kell lenni végre.Rendet kell tenni, rendnek kell lenni nálunk.

Pittyen a telefonom. Erika barátnöm írt. Boldogan tudatja, hogy elöléptették abba a pozícióba amiért már két éve tanul és küzd. Meg is érdemli. Csoda egy nö. Ök is távol élnek a nagyszülöktöl a férjével. A 12 éves lányuk kitünö tanulo, iskola után külön órákra hordják, csellózik, tornázik, és Erika azt mesélte hogy még egy könyvet is írt. Tavaly egy kutyát is magukhoz vettek az egyik menhelyröl. Jó látni a sikereiket. Ilyenek ezek az Erikák. Renner Erikára gondolok. Amin az a nö keresztülment az 10 embernek is sok lenne egy egész életre. És neki mégis olyan megnyeröen bájos a mosolya még akkor is mikor a megpróbáltatásokról beszél. Szégyen gyalázat hogy én meg itt ülök az önsajnalat mocsarában. Felrugdosom magam, elindítom az elsö mosást és felteszem az István a királyt bakeliten.

Szólj Istenem, nyilvánulj meg nekem!

Hatalmad végtelen; mutasd meg életem értelmét!

Jó hogy van heti egy szabadnapom. Kár hogy legtöbbször az orvosi terminekre megy el. De legalább nem a hideg és sötét tetötéri irodában ülök tétlenül. Ez a hely szakmailag jelentös visszaesés, anyagilag jelentös elörelépés. Szinte érzem ahogy napról napra halnak el az agysejtjeim. Fel kellene frissíteni az angolt és elkezdeni az olaszt. Erröl eszembe jut az a szinházi történet amiben a közismerten nagyivó színész szilveszterkor megfogadta, hogy januártól új életet kezd, leteszi a poharat, sportolni fog, megtanul angolul és ha már jól megy majd hozzáveszi a spanyolt is. Két héttel késöbb az árokparton fekve találtak rá a kollégái csatak részegen. Mire az egyikük igy szólt: és képzeljétek el ha ehhez még hozzáveszi a spanyolt is.

Hát én is valahol itt tartok. Talán munkahelyet kellene váltani? Hová? Hogyan? Minek? Itt elfogadnak, szeretnek, számitanak rám, elviselik hogy idönként eltünök különbözö egészségügyi problémák miatt…. Ez azért manapság megfizethetetlen „fór“. Az ovi könyvelését két napja adtam át. Szeptembertöl iskolába megy a gyerekem, ezért egy másik szülönek kell átvennie ezt a feladatot. Új mellékállást kell találnom. Fogalmam sincs hol és mit. Kell egyáltalán? Vagy mostantól szánjam arra az idöt, hogy magamra figyelek?

Csak annyit kérdezek a válaszra várva:Rabok legyünk vagy szabadok?

Tervek, célok - talán a legfontosabbak az életben. A „van miért élni“ érzetet adják. Az unokahúgaimnak is folyton arról papoltam legyenek céljaik. Elöadtam nekik a bölcs öreg nagynénit, elérhetö célokról amikért érdemes és kell is küzdeni de megvalósíthatóak. Januárban még nekem is nagy terveim voltak. REndszeresen írok majd a Blogra, elindítom a facebook oldalam, rákbeteg gyerekek gyógykezelését fogom saját készítésü kézimunkák eladásából támogatni. Egészen új, kreativ dolgokat akartam tanulni. Számtalan ötlet, terv, cél, millió jegyzet, gondolat. Ehhez képest mostanában már este 6tól az órát lesem, hogy mikor lehet végre aludni menni. - Úgy várom, jöjjön már az éjjel,

Éjjel, mikor minden elcsendesedik mégis kinyitom a laptopot, ügyintézek, a neten szörfözök vagy csak bambán bámulom a képernyöt. Utána meg nem alszok, csak hánykolódom. Jut eszembe, a háziorvost ma sem hívtam fel hogy írjon fel altatót, pedig a dobozban már csak egy pár szem van. Egy ideje dupla adagot fogyasztok belöle. Felkavarnak mások történetei és felkavarnak a saját gondolataim.

Hiába keresel nyugalmat nem találsz

Szállj messze, szállj magasra,

Szél könnyű szárnyán szállj,

Új tavasz hírét vidd el,

Szállj fel szabad madár!
Valahogy az autóvezetést is be kell integrálni a mindennapokba. Beregisztráltam egy carsharing rendszerbe, és már ki is próbáltuk. Az lenne a cél hogy önállóan is ki tudjunk mozdulni itthonról a gyerekkel. Tíz éve nem vezetek. Nincs helyismeretem, rég kiestem a gyakorlatból váratlan helyzetben pedig könnyedén pánikolok. Így nehéz lesz egy gyerekkel a hátsó ülésen elindulni itthonról egy nagyvárosban. Pedig muszáj lesz.

Mondd csak, mit képzelsz magadról?!Gyenge vagy még, elfúj minden szél. 

Ma akkor is el kell mennem futni ha törik ha szakad. Holnapra esöt jósolnak, én pedig pszichésen már teljesen kivagyok. Kövér gyerek voltam, minden atlétikai szintfelméröm egyes lett az általános iskolában. 23 évesen kezdtem kocogni, mára az életem részévé vált a rendszeres mozgás. Annyi mindent jelent ez nekem. Kikapcsolódást, énidöt. Azt hallgatok amit én akarok, és tutira nem a Mancsörjárat föcímdalát. A futásban kiadhatom a dühöm. Na jó egy részét legalább. De a felgyülemlett frusztráció jelentös részétöl mindenképpen sikerül általa megszabadulni. Kedvemre élvezhetem a napsütést, amiben sem a munkahelyen, sem a lakásban nincs részem, mert mindkettö tájolása olyan hogy nem süt be a nap. A börtön ablakába soha nem süt be a nap, az évek tovaszállnak mint egy múló pillanat – a központi koliban milyen sokat énekeltük ezt dalt…. Folyton elkalandoznak a gondolataim. A koncentráció képessége rég kiveszett belölem. Hol is tartottam? Ja igen, végül de nem utolsó sorban, ideális esetben sikerélményt jelent. Az „Ezt is megcsináltam“ érzést nyújta egy jó futás. Amire piszok nagy szükségem van. Lenne.

Szólj Istenem, adj most jelt énnekem!

Adj erőt küzdenem, hadd legyen életem

Tehozzád méltó szép és jó!

A szakemberek szerint a lendületes aerob mozgás endorfint szabadit fel, és fél óra elteltével bekapcsol a zsírégetés. Én most ott tartok, hogy 3, maximum 5 km-t vagyok képes teljesíteni. Az endorfin és a zsírégetés ezen felül következne, ez így egyelöre még sokkal inkább küzdelem mint sikerélmény. A hímzést is hanyagolom egy ideje, pedig az valóban a tiszta flow élményét adja.

Slow – erre a fílingre kellene valahogy felkapaszkodni, és nem felpörögni, hanem éppenhogy lelassulni.

Email érkezik, végre hozzáférhetö az április 30-i futóverseny célvideoja. Ötször nézem meg a 10 másodperces videot ahogy átvonszolom magam a célvonalon. Szánalmas látvány. Pedig 5 km-en a 35 perces idö önmagamhoz képest nem is rossz eredmény.

Bíp bíp, sípol a mosógép. Kiteregetek es elindítom a következö adagot. Illetve csak teregetnék, az erkélyt a gyerek íróasztala foglalja el. Én rángattam ki egy héttel ezelött, mert elegem lett abból, hogy már egy fél éve ki sem látszik a rajta felhalmozott kacatoktól. Így viszont most minden a földön hever szana széjjel. Nem tudom melyikük rendetlenebb – a gyerek vagy az apja. Nagy levegöt veszek és becibálom az asztalt, visszatolom a helyére. Igy már van hely az erkélyen a szárítónak.

Hangosan korog a gyomrom. Valami ebédet is össze kellene dobni gyorsan. Kinyitom a hütöt, nézelödök. Egy egész fazék krumplifözelék néz vissza rám. Mindeddig ez volt az egyetlen amit a gyerek „Anya te vagy a legjobb“ felkiálltással díjazott és maradék nélkül elfogyasztott. DE most ez sem kell neki. Sovány vígasz hogy a nagyik föztjét sem fogadta kitörö lelkesedéssel. Legszívesebben felfalnék egy egész csokitortát. Sicc! Helyette csicseriborsó lesz spenottal és tonhalsalátával. Hm az finom lesz – mondaná Mabel a Csengetett Mylord-ból.

Hagyjatok magamra,Távozzon mindenki el!  

Nagyon kellene egy kis magány, hogy rendezzem végre a gondolatim, definiáljam az érzéseim és kimásszak ebböl a futóhomokból ami nagyon szeretne elnyelni mindenestül.

Adj békét uram! 

Kinyitom a laptopot az ügyintézéshez és próbálok nem gondolni arra, hogy a mosogató tele mosatlannal, és a fürdöszoba sincs még rendben. A macska benyávogja magát az erkélyajtónál, majd 5 perccel késöbb kinyávogja magát a bejárati ajtón. Ízig vérig magyar falusi macsek. A szüleim fogadták be az én kérésemre és a covid lezárások alatt ügyeskedtük át a lezárt határon. Régóta szerettem volna macskát, már csak azért is mert brit tudósok szerint a cica dorombolás megnyugtatóan és gyógyítóan hat az emberre. Safranek most 2 éves, cica-kamaszkorba ért. Csak enni és nagy ritkán aludni jár haza. Jó hogy van egy macskánk, olyan megnyugtató (irónia). „Megnyugtató“ a tudat, hogy valahol ott kint millió veszély közt kóborol egy macska, aki egyébként itthon is ülhetne és dorombolhatna az ölemben. Apropó macska, a szárazeledel is elfogyott muszáj lesz elmenni bevásárolni.

A tudatomba közben újra és újra bekúsznak a tegnap rémképei.

Ó, te Isten, vedd le vállamról a terhet!

Tegnap az történt amiröl azt gondoltam velem soha nem történhet meg. Krisztire gondolok,  a három gyerekes anyára és arra a délutánra amikor feldúltan esett be a Hotel bárjába „Adj egy konyakot de gyorsan“ felkíáltással. Akkoriban Vera barátnöm volt ott a pultos és én szerettem nála lebzselni melo után. Miután valamelyest megnyugodott Kriszti elmesélte hogy elfelejtett elmenni a legkisebbért az óvodába. Huszonöt évesen én azt gondoltam egy „rendes anya“ ilyet nem tesz.

TEgnap ugyan nem felejtettem el, nagyon is idöben akartam menni az oviba, de ahogy leültem a kanapéra megmagyarázhatatlan módon bealudtam. 15:05kor ébredtem. Mint az örült ki letépte láncát vágtatottam az utcán át .. A Giro D´Italia-ra is nevezhettem volna azzal a tempoval amivel száguldottam a kecses elöl-hátul kosaras kerékpárommal az óvoda felé. 15:10 perckor az összeesés határán szálltam le a bringáról, és próbáltam nem leköpni magam ahogy a lányom egyedüli gyerekként állt az óvónö mellett az ovi udvarán. Napok óta fagyos köztünk a hangulat. Ez igazán nem hiányzott. DE meglepö módon ö mosolyog. A gyerek lábán sportcipö, pedig 30 fok van. Pólókat nyári ruhát és rövid nadrágokat már vettem neki, de a szandi kimaradt. Nem is értem hogy történhetett ez meg velem, ez annyira nem én vagyok. Pont arról vagyok (voltam) híres, hogy mindig mindenre jó elöre felkészülök. Alles nach Plan – ahogy az angol mondja, ha jól beszél franciául.

A pszichológus azt mondta adjak kreditet a pozitívumoknak is és ne csak a hibáimat tartsam számon. REndben. Gondosan bekönyvelem a tartozik oldalra, hogy amig apa koronás volt és én önkéntes karanténban vonultam a gyerekkel, sikerült megpucolni az ablakokat és kimosni a függyönyöket. Kár hogy a követel oldalon elintézetlen feladatok hosszu sora szerepel. Hogy lesz ebböl mérleg? Most látom, hogy az egyik ablakot sikeresen telibeszarta a kertünkben tanyázó vadkacsapár egyik tagja. Fuccs az egész könyvelésnek….

Oly távol vagy tőlem, és mégis közel,Nem érthetlek téged s nem érhetlek el.Oly távol vagy tőlem, és mégis közel,Te hallgatsz, s én érzem a szívem felel.

Egyre kevésbé érzem úgy hogy kompatibilis lennék a saját gyerekemmel. Mintha mostanában távolodnánk egymástól. Vagy csak én süllyedek és ö próbál nem velem együtt elmerülni.

A reggelek már egész flottul mennek, estére viszont elfogy minden maradék türelmem.

Ne hidd, hogy én nem szeretlek!Tiéd a trón tablet, ha vállalod, mit meg kell tenned. Mikor rendszerint fél tízkor még mindig azért kell könyörögni, hogy menjünk végre pisilni, fogatmosni, aludni, akkor már érzem hogy nagyon kezd felmenni bennem a pumpa. Ilyenkor persze nyoma sincs az oly fontos következetességnek, alkudozok, egyezkedek.  Szólj hozzám szép szavakkal,Ölelj át két karoddal, Végül gyöz a fáradtság. Este tízkor végre bezuhantunk az ágyba és ö azonnal elalszik, mesélni sem kell.  Hallgasd meg könyörgésem,Hallgass meg Istenem!Légy hozzám irgalommal,Légy úrrá szívemen!Töltsd el lelkemet, gyarló testemetHűséggel, jósággal, szeretettel!

Ahogy mondani szokás „kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond“. És hol van még a kamaszkor…?!

Sok víz lefolyt,s még sok víz folyik véresen a vén Dunán.Nincs béke még,és nem tudhatod, hol leszel a harc után.  

A teljesítöképességem, az egészségem, az idegrendszerem eléggé meg van tépázva. Vajon mi jön még? Fel lehet még innen állni? Fogok én még csúcsokat döngetni? Vagy fogadjam el, hogy ez a vonat már elment?

 Király vagyok, Uram, a Te akaratodból.Minden magyarok királya.És én azt akarom, hogy ennek a népnekországa legyen.Veled Uram, de Nélküled.

Anya vagyok, Uram, a TE akaratodból.
Egyetlen gyermekem anyja.
És én azt akarom, hogy ez a gyerek boldog legyen.

Figyelem a szöveg helyenként iróniát, valamint részleteket és utalásokat tartalmaz a következö müvekböl:

Füredi Júlia Kiégtem c. könyv

István a Király rockopera szövegkönyv

Hooligans Hol a nö?

Radnóti Miklós Tétova óda

Petöfi Sándor Tisza

Presszer Gábor Nagy utazás

Tankcsapda Ez az a ház